A Felsővízköz járási város a Kis-Beszkidek északi részén fekszik, a Ladomirka folyó Ondavába torkolló teraszán, körülbelül 230 méter tengerszint feletti magasságban. A település 1944-ben alakult két falu – Alsó-Felsővízköz, amely a Ladomirka bal partján fekszik, és Felső – Felsővízköz, amely az Ondava jobb partján található – egyesítésével. Felsővízköz és környéke történeti településének nyomai már az őskorban is jól láthatók. Ezek közé tartoznak a mamutagyarak és fogak, valamint a kőkorszak későbbi időszakából származó kőbalták. A legnagyobb bizonyíték egy ezüst denár, amely Marcus Aurelius császár idejéből (i. sz. 161-180) származik, és amely igazolja az ősi borostyánúton való áthaladást Felsővízközön. Felsővízköz kedvező földrajzi elhelyezkedése, neve és pozíciója a korai középkorban, valamint az első hírek a felső Ondava völgyében található környező falvakról, valamint a középkori várrom létezése a közeli Kaštielik hegyen (328 m tengerszint feletti magasság) azt jelzi, hogy a régió és Felsővízköz tartós benépesítési folyamata már a 13. század előtt megkezdődött. A mai Felsővízköz körüli szélesebb terület már a 13. század közepe előtt a Abov család feudalizmusához tartozott. 1269-ben István fia, Simon comes megvásárolta Puda comes (nemes) földjét, Artolf fiától, Smilno földjét 30 márkáért.
A határai keleten a Chotčianka folyóig terjedtek. Ekkor Stročín területe is Smilno földjéhez tartozott. 1317-ben Stročín fejlődő faluként említik, ahol vámot szedtek. Ugyanebben az évben, 1317-ben Károly Róbert magyar király elkobozta a másik feudális, Péter Peteň birtokait, aki Stročín területével is rendelkezett, és átadta Mičko mesternek, Mihály fiának, a Šariš várának comesének és kastélyának. A 13. század utolsó harmada és a 14. század első fele nagyon mozgalmas volt a tulajdonviszonyok változásában a későbbi Felsővízköz területén is. Az első írásos említés, amely közvetlenül Svidníkra vonatkozik, a Jágerská kapitula 1355. június 28-i oklevelében található, ahol Felsővízköz „Scyuidnyk” néven szerepel. A Ladomírka és Ondava torkolata földrajzi és hidrológiai szempontból meghatározta, hogy az eredeti Felsővízköz a két említett faluból – Alsó-Felsővízköz és Felső-Felsővízköz – alakult ki. Két szolga hozta ide az akkor új lakosokat a két faluba, akik már éltek a jogi vásárlási jogukkal. A 15. század elején már két település létezett itt. 1414-ben és 1416-ban „Possessiones… Zuydnegh et alteram Zuydnegh” néven említik őket. Az új lakosság túlnyomórészt ruszin nemzetiségű volt, és keleti egyházi szertartást követtek. Már létezett itt plébánia is.
Felsővízköz és környéke földrajzi elhelyezkedése a határ menti zónában azt eredményezte, hogy lakossága nem egyszer került a sorsfordító események forgatagába. A többnyire nyugodt Duklai-hágó, amely kereskedelmi tranzitként szolgált, néha megmutatta a maga sötét oldalát is. Útjain katonai járművek haladtak át fegyverekkel és csapatokkal. 1799 tavaszán orosz csapatok vonultak át Felsővízközön Észak-Olaszország felé G. L. Rebinder tábornok vezetésével. 1800 márciusában Suvorov hadseregének kozákjai érkeztek, és ahogy a közigazgatási hivatalok épületén található emléktábla is tanúsítja, 1806-ban Kutuzov tábornok csapatai tartózkodtak a faluban. A tizenkilencedik század nagyon kegyetlen volt a helyi lakosság számára. Az terméketlen évek után kolera tört ki. A kedvezőtlen gazdasági körülmények és a nyomor a 19. század utolsó harmadában a tömeges kivándorlás fő okai voltak a Délvidékre és a tengerentúlra. A helyzet még rosszabbra fordult az első világháború idején, amikor a visszavonuló osztrák-magyar hadsereg egységei felgyújtották Felsővízközönt. Az első világháború után és környező falvak a legszegényebbek közé tartoztak a köztársaságban. A kosárfonás, a házaló kereskedelem és más apróbb megélhetési tevékenységek nem voltak elegendőek. Svidník és környéke újabb kivándorlási lázba került.
A híres nyomor, elmaradottság és szegénység azonban egészen a második világháború végéig kísérte ennek a régiónak a lakosságát. Nem minden falu vagy város szenvedett el annyi háborús borzalmat a két világháború alatt, mint Felsővízköz.
Dukla és a Felsővízköz városka örökre a második világháború áldozatainak szimbólumává vált. A második világháború végén zajló történelmi harcokat a Szovjet Hadsereg Emlékműve és a Felsővízközöni Katonai Múzeum idézi fel, valamint a Duklában található Csehszlovák Hadsereg Emlékműve, amely egy nemzeti kulturális emlékhely.
A hagyományokat és a kultúrát két fesztivál képviseli: a Ruszin Fesztivál és a Szlovákiai Ruszinok-Ukrajnaiak Kulturális Ünnepe (melyet a helyi amfiteátrumban rendeznek 1956 óta). Az év folyamán Felsővízköz számos hagyományos esemény zajlik, amelyek már stabil helyet foglalnak el a naptárban: Felsővízköz felszabadulásának évfordulója, Nőnap, Tanárok napja, Anyák napja, Felsővízköz napjai, Duklai Béke Futás, Október – az idősek tiszteletének hónapja, Ünnepeink visszhangja, Adventi vásárok, Karácsonyi koncertek, Karácsonyi vásárok és Szilveszter.
A sportkedvelők örömére Felsővízközöben két teniszpálya, a Vízi Világ nyári fürdő, amely új wellness központtal, az Aquarutheniával is rendelkezik. Az emberek körében egyre népszerűbb a futás, a hagyományos Duklai Béke Futás (Szlovákia negyedik legrégebbi futóversenye) évről évre egyre több résztvevőt vonz. A városban 21 sportpálya, bowlinggal rendelkező sportcsarnok található, és folyamatosan bővítik és modernizálják a gyermekjátszótereket. Felsővízközöben van röplabda- és futballklub, és az utóbbi években a hoki, sakk, asztalitenisz és karate is népszerűséget és sikert könyvelhet el. Különösen sikeresek a művészeti csoportok. A Makovica néptáncegyüttes, a Makovička gyermekcsoport, a Svitan tánccsoport, valamint a Felsővízközöni Alapfokú Művészeti Iskola is jelentős művészi tevékenységet folytat a városi és városon kívüli eseményeken.
Felsővízköz városának erős hagyománya van a népi hagyományok ápolásában, amit jelentősen támogat a Podduklianske Művelődési Központ, a Szlovák Nemzeti Múzeum – Ukrajnai Kultúra Múzeuma és a „Podduklianska” Könyvtár. A területen hagyományos tevékenységek közé tartozik a méhészet, a kosárfonás, a drótmunka, a fafaragás és a fazekasság.
