Őskori vár a neolitikumból, az eneolitikumból, a hallstatti és a középkorból. Erdőmocsolya részétől északnyugatra, 503,0 méteres magasságban, a meredek Várhegy-hegyen (513 m tengerszint feletti magasságban), Pusztasalgó községtől délre található, amelyet dr. Repcsák József fedezete fel.. Maga a kastély Jérnye község kataszterének északnyugati szélén található. A szakirodalmi régészeti szakirodalomban Várhegy elhelyezkedése nemcsak Jérnye-hez vagy Erdőmocsolya-hoz kötődik, amelyek ma Jérnye helyi részét képezik, hanem gyakran Pusztasalgóhoz is. Ennek egyszerű magyarázata van, Várhegyhez legközelebb Pusztasalgó található, és a középkorban is egy ideig Várhegy Pusztasalgó birtokosaié volt. A Várhegy- i erdő tulajdonosai a mai napig polgárok, vagy legalábbis Pusztasalgó őslakosai.
A Várhegy, hegyi vár ovális fennsíkja a kora kőkorszakban (neolitikum; ie 6000 – 3300) lakott először. Először is a Keleti Lineáris Fazekas kultúra emberei, annak fiatalabb szakasza, amelyet Tiszadobi csoportként emlegetnek. Az első földművesek tartózkodását nagyjából a Krisztus előtti 5. évezred második felére tehetjük. Várhegy településének legintenzívebb neolitikus szakasza azonban a Bükhegy kultúra embereihez kötődik, amint azt Budinsky-Kricska Béla 1954-ben, a Szlovák Köztársaság Régészeti Intézetéből származó régész kutatása során feltárt településleletek is bizonyítják. A Bükhegy kultúra a Krisztus előtti 5. évezred utolsó évszázadaiban alakult ki a Sárosi hegyaljában a Tiszadob csoport alapkőzetén, miközben a betelepülés intenzitása is növekszik. Az Pusztasalgó közeli falvak katasztereiben is előkerültek a Bükhegy kultúra települési leletei, pl. Jérnyé-ben, Nyársardó-n és Osztópatak-on is.
A Bükhegy kultúra emberei a Várhegy domb emelkedett helyzetét használták ki, és a kutatási eredmények szerint a domb déli oldalán, az Akropolisz alatt két mesterséges településteraszt alakítottak ki. A várat refúgium (menedékként) használták, és csak veszély idején szolgált ideiglenes lakhelyül – menedékként.
Az őskor következő szakaszában Várhegy és a Sárosi hegyalja már nem lakott. Az újból letelepedés a késő kőkorszakra (Eneolitikum; Kr. e. 3300-1900) nyúlik vissza a badeni kultúra emberei által az eneolitikum középső szakaszában. Badeni kultúra leleteit találták a szomszédos Nyársardó község kataszterében is, ahol a repülőtér területén egy kiterjedt nyílt települést feltételeznek.
Várhegy a fiatalabb és késői bronzkorban (Kr. e. 1200-700) lényegesen intenzívebben lakott volt. Az itt élőket az elhalványuló pilini kultúra hordozóinak tekintik, amely a lusati kulturális komplexum és a gáva kultúra hatása alatt állt. A Várhegy hegyen a település következő szakaszát a korai vaskorban (Hallstatt-korszak; ie 700-400) feltételezik. Ennek a fázisnak tulajdonítható az alsó déli teraszon egy masszív árok megépítése is, miközben feltételezhető egy sánc léte is.
A késő bronzkori és a kora vaskori település kapcsolata nem eléggé egyértelmű, mivel az oknyomozó kutatás eredményeit külön nem publikálták, illetve. egyetlen említésük 1961-ben Budinsky-Kricsko Béla A Szlovák arheológia (Slovenská archeológia) című cikkében található, ahol „hallstatti korszak” leletként vannak megjelölve. Nos, lehetséges, hogy ezek egy és ugyanazok a leletek, amelyeket csak különböző kultúrákhoz rendeltek.
Az Imuna-ban, Osztópatak és Megye falvak között található lelőhely nagyon fontos helyszín a római kor (i.sz. 0-400) ismeretében. Ez egy olyan település, amely a fiatalabb római korban kézműves központ volt, és valószínűleg nagyobb terület (legalábbis Torysza felső és középső területe) politikai központja is volt. Fontosságát nemcsak az 1983-ban, 1986-1992-ben végzett szisztematikus régészeti kutatások településleletei bizonyítják. A két Osztópatak-i fejedelmi sírban feltárt ritka műemlékek, amelyek sajnos már 1790-ben és 1865-ben kerültek elő (a Bécsi Művészettörténeti Múzeum és a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében találhatók), és önmagukban is nagy információs értékkel bírnak. Mindkét sír tartalma nemcsak a fejedelmi osztály létezésének bizonyítéka, hanem e vidék gazdasági fellendülésének bizonyítéka is a fiatal római korban. Feltételezik, hogy a Torysza folyó jobb oldali teraszán Megyétől Osztópatakon át Nyársardó-ig egy fontos lakó és gazdasági „agglomeráció” húzódott több kilométer hosszan. Az Imuna település lakóinak legfontosabb gazdasági tevékenységei közé tartozott az úgynevezett szürke kerámiát (hazai párhuzamot jelentett a fényűző római terra sigillatával) és a kohászati tevékenységet. A szigettelepülés érintkezését a Római Birodalom területével idegen tartományból származó termékek (terra sigillata, csatok) és a Római Birodalom időszakából származó érmék bizonyítják.
