A Sárosdaróc-i kastély
Sárosdaróc egy ősi szláv falu, az egyik legrégebbi Felső Torysza területén. A falu első írásos említése (Dorauch, Drauch) 1295-ből származik, és egy új toryszi plébános kinevezéséhez kapcsolódik. A lakosok főként a közeli nemesi és királyi erdőterületeken ragadozó madarakat tenyésztettek vadászatra. A 13. században a hatalmas Toryszai uradalomhoz tartozott, melynek legrégebbi ismert birtokosa a szepesi szászok grófja, Kércsi Detrik volt.
Eredetileg két nemesi rezidencia volt Sárosdaróc -ban. A régebbi fakastélyt a család tartósabban Árván letelepedett Sztanislav ágának képviselői építették. A kúria eleinte a kezelt ingatlanok bizonyos gazdasági és igazgatási központjaként szolgált, és csak a későbbi időszakban, a család gyarapodásával összefüggésben vált állandóan lakóvá egyes tagjaival. A megőrzött és jelenleg felújított téglakastély később épült, és a család Jakob ágának képviselőié volt. Egyelőre nem ismeretes olyan forrás, amely lehetővé tenné építtetőjének azonosítását vagy az építkezés kezdetének pontos dátumát, de a kutatási eredmények több tényre utalnak.
Az első a kitett (késő) gótikus keretezés, amely az épület északi részének szondás kutatásával derült ki. Ez arra utal, hogy a reneszánsz épület vagy egy régebbi épület alapjain áll, vagy az udvarház valamivel régebbi, mint azt a közelmúltig feltételezték. A második elméletet megerősíti, hogy az északi szárny egyik helyiségében egy saroksgraffitot találtak, amely valószínűleg eredetileg külső dekoráció volt. Az eredeti épület tehát valamikor a 16. század második felében épült, és így nemcsak Sáros környékén, hanem egész Kelet Szlovákia legrégebbi fennmaradt reneszánsz kastélyépületei közé tartozik.
Eredetileg valószínűleg átmeneti lakás, esetleg szezonális (pl. vadász) lakóhely funkcióját töltötte be, és csak a későbbi lakóhelyi átépítésnek köszönhetően vált lakóházzá. A fiatalabb téglakastélyt a család Jakub ágának egyik fontos képviselője, Berzevici György építhette, aki 1545-1562 között a Felső magyarországi főkapitányi tisztséget töltötte be, vagy fia, János. György mint az udvarház lehetséges építője, korának valóban gazdag és befolyásos embere volt, és számára az udvarház építése csak annyi volt, hogy bővítse birtokait egy másik lakóhely hozzáadásával, amelyet végül hasznosíthat. a vadászat, a nemesség kedvelt kikapcsolódási módjaként.
Valószínűleg a kastélyt Berzeviczi Zsigmund építette át valamikor a 17. század első harmadában. Egy régebbi épületet átalakított rezidenciájává, amelynek megjelenése már teljes mértékben alávetette magát a reneszánsz építészeti koncepciójának. Homlokzatának sgraffito díszítése a kastély művészileg igen értékes díszítőelemei közé tartozik. Mindkét torony sarkán eredeti, sötétebb, világos okkerrózsaszín-homok színű leveles sgraffito maradt meg, mely az egyik sarok későbbi kiegészítésének köszönhetően jó állapotban maradt meg. Az északi homlokzaton a vakolat alatt feltárult a történelmileg és művészileg is igen értékes sávos sgraffito díszítés, amely a kastélyt teljes kerületében szegélyezte. Emellett az udvarház építésének illtve átépítésének reneszánsz szakaszát képviselik elsősorban az udvarház pincéjében található hordóboltozatok, az épület szigorúan négyszögletes elrendezése és az egyikben megőrzött keresztboltozat, a kőbélések az egyik szoba bejáratától, a kandallóval és az eredeti ablakokkal a déli homlokzaton. A kastély pincéjében egy 1699-ből származó kőkapu található. Az egyetlen reneszánsz ajtó az eredeti zárral a mai napig megmaradt. Érdekes és viszonylag ritka lelet az épület műszaki vízelvezetése a pincében csatornarendszerrel és gyűjtőkőaknákkal.
A megőrzött és jelenleg felújított, két saroktornyos téglakastély a reneszánsz nemesi vidéki rezidenciák komplexumához tartozik Sáros környékén.
A patak melletti eredeti terület a főépületen kívül fa, később téglából épült gazdasági épületekből állt, hozzátartozott a tűlevelű és lombos fákkal tarkított erdőpark és a máig megőrzött kert.
A Sárosdaróc -i téglából épült kastélyt a dokumentumok kőházként („domus lapidae”) jelölik, tulajdonosa 1684-ben Berzevici János volt, akinek a neve több mint három évszázadon át a kastély része volt, fia, az ifjabb János lett az új tulajdonosa. Fiatalon elfogták és bebörtönözték az utolsó törökellenes háborúk során. Később kassai biztos lett, és királyi tanácsadóként is előkelő pozíciót töltött be. A 18. század első felében János végre hajtott egy kiterjedt barokk rekonstrukciót, amely jelentősen megváltoztatta a reneszánsz kastély megjelenését. A rekonstrukció a külső és belső terét érintette, és többek között az eredeti keresztboltozat vályúra cseréjét és egy masszív manzárdtető beépítését foglalta magában. János feleségül vette Anna Mária L´huillier (1706-1776) francia bárónőt, XVI. Lajos francia király rokonát. Gazdag társasági életet éltek, főleg Kassán, négy gyermekük született. A Sárosdároc-i családi birtokot Ferenc fiúk vette át tőlük, aki a család Daróci ágának kiemelkedő személyisége volt, Jelentős érdemei és a korona iránti hűsége miatt 1775-ben Mária Terézia osztrák-magyar királyné bárói nemesi címet adományozott neki és utódainak.
Az évek során a kastély fokozatosan több fontos család fényűző rezidenciájává vált. A 19. században a Szmrecsányi családé is. Itt született két rendkívül fontos egyházi főméltóság Szmrecsányi Pál és Lajos testvérek, Pál szepesi, később nagyváradi püspök lett, és szülőfalujában, Sárosdaróc-on temették el. Testvére Lajos sőt a jägeri érsek lett.
Amikor a nemesség a katonai-politikai és társadalmi viszonyok megváltozása után elhagyta székhelyét, más haszna is volt a kastélynak. Több évig általános iskola székhelyeként szolgált, majd tovább gazdasági és tárolási célokra szolgált a hellyi egységes földműves szövetkezet.
A Sárosdaróc kastély a Sárosi várút része.
