1933-ban és 1934-ben Péchy gróf a Salgó patakon halas tórendszert ásott, amelyet a környéken mindenki ismert. A helyiek Úri halastavak (Pánske rybníky – nek) hívták őket.
A tulajdonos pontyot és kis mértékben csukát tartott itt. A közelben kacsafarm is működött, a szocializmus idején baromfit neveltek, miközben a tó kapacitását is kihasználták.
A Pustasalgó-i halas tavak állatviláguk szempontjából az északi Sáros régió fontos víztestei közé tartoznak. A madárvilág szempontjából jelentőségük már a múltból ismert. Vonuláskor, de fészkelődve is előfordulnak itt madárfajok, amelyek legközelebbi hasonló fészkelő vagy vonulási megállóhelye 30 km-re délre és 70 km-re északra található. Az állatvilág szempontjából nem a 11 tó vízi környezete a fontos, hanem az azt kísérő fa és főként lágyszárú növényzet. A vízi makrofiták (közönséges nád, széles levelű denevér és keskeny levelű denevér) biztosítanak fészkelési lehetőséget. A tavakon található kivételes madárfajok közé tartozik a mocsári ölyv, a szürke gém és a nádirigó. A célfaj a tavakon közönséges fecske és közönséges csér található.
A területen tíz tó található, amelyek közül az egyik feliszapolódik, ha a sok víz felkapja a sarat vagy az ágakat. Vannak félhektáros tavak, 40 áros tavak, az első pedig több mint hektáros.
A falu minden tavasszal megtapasztalja a békák vonulását, amelyek az erdőkben és kertekben lévő telelőhelyeikről költőhelyeikre, azaz a Pusztasalgó-i halas tavakba költöznek. A legmasszívabb költözés a falu bejáratánál történik, ahol az út keresztezi ezen kétéltű vonulási útvonalát. A szükségtelen halálesetek megelőzése érdekében a falu barikádokat épít, hogy biztonságosan szállítsák őket a tavakhoz. A telelőhelyről költőhelyre költözött békák összlétszáma évente 1442 körül van, ebből 1355 varangy és 87 béka.
