Kisszeben városa a Torysa folyó síkságán fekszik, 324 m tengerszint feletti magasságban, a Bachurne és a Csergói hegység legkeletibb nyúlványának ölelésében. Az első írásos emlék Kisszebenről, mint jelentős fejlődésen átesett királyi településről, 1248-ból származik. Lakói főként mezőgazdasággal foglalkoztak, később kezdett el fejlődni a kézműipar. Fontos mérföldkő volt a város további fejlődésében 1299. január 28., amikor III. András magyar király az Eperjes és Nagy-Sáros városával együtt megadta neki a szepesi jogokat – a bíró és a pap megválasztásának jogát, a bírósági jogot, a vadászat és a halászat jogát, adó-, vám- és katonai szolgálat alóli mentességet. Ettől a naptól kezdve megváltozik Kisszeben jogi státusza, amely várossá válik. 1405-ben Kisszebent szabad királyi várossá emelték, ami számos további privilégiumot hozott számára.
A mesterségek fejlődnek, és jelentős kereskedelmi fellendülés következik be. A 15. század végén Kisszeben a Pentapolitana tagjává vált – öt kelet-szlovák város szövetsége, amelyhez még Kassa, Eperjes, Bártfa és Léva tartozott. A 16-18. század időszaka a virágzás jegyében telt, később a város gazdasági hanyatlásának időszakává vált.
A 19. században Kisszeben egy kis tartományi város volt, gyengén fejlett ipari termeléssel. Az I. Csehszlovák Köztársaság éveiben a gazdasági fejlődés továbbra is elmaradt. A nagyobb vállalatok közül itt működött egy fűrészüzem, egy cserzőműhely és egy konzervgyár. A lakosság túlnyomórészt mezőgazdasággal foglalkozott, amely alacsony szinten állt. Sabinov építkezési fejlődése, a tipikus középkori lencseformájú piactérrel, egy eredetileg mezőgazdasági település átalakításával kezdődött. A legöregebb megmaradt épületek a 14. század végéről származnak.
A legjelentősebb és egyben legöregebb építészeti emlék a Szent János Keresztelőnek szentelt gótikus templom. Az eredeti templom 1461-ben teljesen leégett, a tűz megolvasztotta a harangokat is. 1484 és 1518 között a templomot késő gótikus stílusban átépítették. A templom belső díszítése gótikus, reneszánsz és barokk elemeket tartalmaz. A legértékesebb a főoltár, amelynek eredeti példánya a budapesti nemzeti múzeumban található, és a levočai Pál mester műhelyéből származik. A templomot többször is tűzvész sújtotta. Az utolsó nagyobb átalakításokat 1938-1939 között végezték, a főoltárt pedig az 1970-es években restaurálták. 1992-ben teljes külső rekonstrukciót hajtottak végre. A templom melletti harangtorony, amely a kelet-szlovák reneszánszhoz tartozik, 1657-ben készült el, a harang pedig 1470-ből származik.
A város történelmi központjának következő építészeti dominanciája a 1530-ban épült, reneszánsz stílusú egykori líceum, amelyet a 18. században átépítettek. Kisszeben építészeti panorámáját görög katolikus, két evangélikus templom és egy ortodox templom egészíti ki, amelyek a történelmi központ peremén találhatók.
Kisszeben lakossága a 13. század közepéig tisztán szlovák volt, amikor német bevándorlók telepedtek le itt. Az új telepesek számosságát a 14. és 16. századi adatok is mutatják, amikor mindkét nemzetiségnek saját protestáns templomaik és lelkészeik voltak.
A reformáció időszakában Kisszeben híres volt iskoláiról, több kiemelkedő tanár a legmodernebb tanítási módszereket alkalmazta. 1740 októberétől Piarista gimnázium működött Sabinovban, amely 1784-ben saját épületbe költözött, a mai múzeumba. 1867 és 1877 között a városban élt testvérénél a jelentős szlovák költő, Bohuš Nosák-Nezabudov, itt dolgozott továbbá a haladó szellemű tanár, Samuel Fábry és a szlovák költő, János Cuker. Az I. világháború utáni időszakban Bandy Cirbus és Ernest Stenhura képzőművészek, valamint a írónők Jolana Cirbusová és Anton Prídavok alkottak. Később a városban különböző kulturális körök és szervezetek alakultak. 1922 és 1924 között sikeresen működött a Palárik színházi kör Borodáč János vezetésével, aki Kisszebenben tanított.
A város élete, mint Európa egészének, a múlt század első felében a világ gazdasági válság által sújtott volt, amely a II. világháborúhoz vezetett. Ennek szenvedései keményen érintették a sabinoviakat is. A zsidó lakosság többsége, akikből abban az időben sokan éltek Kisszebenben elhurcolták a szomorúan híres koncentrációs táborokba, ahonnan csak kevesen tértek vissza. 1945 januárjában a várost a Vörös Hadsereg gyors előrenyomulásával szabadították fel, amely a Duklától Eperjestol és Bártfaig át nyugatra haladt.
A mai Kisszeben egy perspektivikus város, több mint 12 ezer lakossal, akik itt minden szükséges felszerelést és szolgáltatást megtalálnak. A város gazdag kulturális életét a Kulturális és Társadalmi Központ fejleszti. A folklór együttes, a „Sabinovčan”, amely több külföldi fesztiválon is részt vett, a gyermekcsoport, a „Sabiník és a Sabinka” fúvószenekar messze képviselik Kisszebent a város határain túl. Az esztétikai érzéket és a fiatalok művészeti nevelését az Alapfokú Művészeti Iskola több szakával fejleszti. A Kisszebeni látogatókat különleges élmények várják a történelmi belvárosban – a főtéren és a romantikus mellékutcákban, ahol a város egykori védműveinek bástyái és falai találhatók, kiemelve középkori dicsőségét. Nagyon szép kirándulások tehetők a Švabľovka erdőparkba, ahol egykor reumás és bőrbetegségeket kezeltek. A turisták számára kijelölt túraútvonalak találhatók a környező Csergó és Bachureň hegységekben, gyönyörű természeti tájakkal és a Hőnigei vár romjaival. A legjelentősebb üdülőhely, Drienica – Lysá, a város közvetlen közelében található, és a téli turizmus és síelés kedvelői számára is szolgál.